Péntek volt. Január 23. Ez a nap a születésnapom.15 éves lettem. Értelmetlennek tűnt, hogy ezt a napot nem vártam annyira, mint a többi szülinapomat, mégis kellemesebb, vidámabb napom volt az átlagosnál minden konkrét ok nélkül. Szeretnék örökre ilyen fiatal és boldog lenni, és nem megöregedni. Akárkinek mondom ezt, ez a reakció vár:
-Ne mondd, hogy nem akarsz megöregedni, mert az azt jelenti, hogy fiatalon akarsz meghalni!
Nem, én nem így értelmezem ezt, de általában csak hagyom, hogy az emberek gondoljanak azt, amit akarnak. Tudom, hogy leszek én még öregasszony. Belül akarok fiatal maradni. Ugyanígy szeretném látni a világot, mert ettől csodálatosabb nincs, mikor az ember azt tudja mondani, igen, én boldog vagyok!
A születésnapom reggelén korán kellett kelnem, mert szolfézs órára mentem. Esett az eső, mégis kerékpárral kellett eljutnom a tanárnőmhöz. A tanárnőm egy kedves hölgy. Nagyon szeretem őt is ,és az óráit is, mert érzem, hogy ő is szeret engem. Az óra elején szokás szerint fel kell írnom a dátumot a füzetembe.
-Hányadika van?-kérdezte,majd rögtön hozzátette- ja, te úgy sem tudod!
Igaza volt. Általában nem tudom hányadik van. Nem foglalkozok ilyen felesleges dolgokkal.
-De, most tudom, mert szülinapom van.-mondtam mosolyogva.
Erre felállt, gratulált, és azon kezdett gondolkodni, hogy mivel is ajándékozzon meg. Mondtam neki, hogy erre semmi szükség és nem azért mondtam, hogy ajándékot kapjak. Az volt a válasza, hogy akkor is ad nekem valamit, mivel ilyen kedves diákja vagyok. Azzal kiment a szobából. Fél perc múlva egy tussfürdővel a kezében tért vissza. Németországban vette, még a téli szünidőben. Nagyon jól esett tőle ez a figyelmesség.
Óra után elmentem cipőt venni. Anyukám cipős üzletben dolgozik, ezért van egy rakás cipőm, aminek nagyon örülök. Hosszas válogatás után választottam egy pár cipőt, majd hazafelé igyekeztem. Otthon tanultam egy kicsit és elindultam az iskolába. Az első órám képző volt, amiről rendszeresen kések. Azon a napon csodák csodájára időben beértem. Amikor beléptem az ajtón, sorban jöttek oda hozzám az osztálytársam gratulálni szülinapom alkalmából. Nagyon jól esett, hogy nem felejtettek el. Sokszor előfordul, hogy nem tudjuk, hogy valakinek szülinapja van és ha megemlíti , legtöbben csak odaszólnak neki, hogy boldogot. Szeretem az osztályomat és érzem, hogy ők is engem.
Facebookon körülbelül 130-an gratuláltak, de aki nekem a legfontosabb lett volna, nem írt.
Ha senki nem írt volna, csak ő, akkor is jobban örülnék, mint ennek a 130 embernek. A napom jól telt el, de mikor este ráeszméltem, hogy Ő nem írt, rosszabb hangulatba kerültem.
Lehet, hogy el kellene fogadnom, hogy nem őt szánta nekem a sors.
-Ne mondd, hogy nem akarsz megöregedni, mert az azt jelenti, hogy fiatalon akarsz meghalni!
Nem, én nem így értelmezem ezt, de általában csak hagyom, hogy az emberek gondoljanak azt, amit akarnak. Tudom, hogy leszek én még öregasszony. Belül akarok fiatal maradni. Ugyanígy szeretném látni a világot, mert ettől csodálatosabb nincs, mikor az ember azt tudja mondani, igen, én boldog vagyok!
-Hányadika van?-kérdezte,majd rögtön hozzátette- ja, te úgy sem tudod!
Igaza volt. Általában nem tudom hányadik van. Nem foglalkozok ilyen felesleges dolgokkal.
-De, most tudom, mert szülinapom van.-mondtam mosolyogva.
Erre felállt, gratulált, és azon kezdett gondolkodni, hogy mivel is ajándékozzon meg. Mondtam neki, hogy erre semmi szükség és nem azért mondtam, hogy ajándékot kapjak. Az volt a válasza, hogy akkor is ad nekem valamit, mivel ilyen kedves diákja vagyok. Azzal kiment a szobából. Fél perc múlva egy tussfürdővel a kezében tért vissza. Németországban vette, még a téli szünidőben. Nagyon jól esett tőle ez a figyelmesség.
Óra után elmentem cipőt venni. Anyukám cipős üzletben dolgozik, ezért van egy rakás cipőm, aminek nagyon örülök. Hosszas válogatás után választottam egy pár cipőt, majd hazafelé igyekeztem. Otthon tanultam egy kicsit és elindultam az iskolába. Az első órám képző volt, amiről rendszeresen kések. Azon a napon csodák csodájára időben beértem. Amikor beléptem az ajtón, sorban jöttek oda hozzám az osztálytársam gratulálni szülinapom alkalmából. Nagyon jól esett, hogy nem felejtettek el. Sokszor előfordul, hogy nem tudjuk, hogy valakinek szülinapja van és ha megemlíti , legtöbben csak odaszólnak neki, hogy boldogot. Szeretem az osztályomat és érzem, hogy ők is engem.
Facebookon körülbelül 130-an gratuláltak, de aki nekem a legfontosabb lett volna, nem írt.
Ha senki nem írt volna, csak ő, akkor is jobban örülnék, mint ennek a 130 embernek. A napom jól telt el, de mikor este ráeszméltem, hogy Ő nem írt, rosszabb hangulatba kerültem.
Lehet, hogy el kellene fogadnom, hogy nem őt szánta nekem a sors.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése